O1 - Internet az idős generáció szolgálatában - felmérés, elemzés

Online kérdőíves felmérést végeztünk idős emberek körében 4 országban, többek között Magyarországon is, hogy azonosítsuk az olyan IKT eszközökre vonatkozó igényeiket, melyek segítenek az életminőségük javításában.

Szerettünk volna átfogó képet kapni arról is, hogy mennyire nyitott ez a korosztály olyan új képességek elsajátítására, melyek segítségével közösségi hálózatokhoz tudnak csatlakozni és ezáltal kapcsolatot tudnak tartani családtagokkal, barátokkal, biztonságban és önállóan élhetnek saját otthonukban és a közösség aktív résztvevői lehetnek minél hosszabb ideig. 

A GRandis szakirodalmi áttekintés és online felmérés egyértelmű következtetése az, hogy az idős emberek otthoni gondozásában az új technológia komoly szerepet kaphat, és az eszközök használatára a 65 korosztály jelentős hányada nyitott.

Ugyanakkor a partnerországok szociális gondozói képzéseiben a demográfiai  változások okozta problémák nem jelennek meg kellő  hangsúllyal, a képzési programok nagyon kevés ismeretanyagot tartalmaznak a problémák enyhítésére alkalmas új technológiákról.

Nagyon fontos, hogy a gondozók megtanulják, hogy hogyan kell használni a technológiát, és képesek legyenek megtanítani az időseket is olyan eszközök használatára, amelyekről a képesítésük megszerzése során ők maguk sem tanulhattak.

A GRandis projekt erre az igényre ad egy lehetséges választ azzal a szándékkal, hogy az otthoni környezetben való egészséges idősödés támogatására minél jobban felkészítse a jövő szociális gondozóit.

További részleteket az 1. hírlevél tartalmaz.